2014. szeptember 10., szerda

Ich bin ein Berliner! Szeretnél pár napra Te is azzá válni? Itt a lehetőség eljutni egy hosszú hétvégére Németország fővárosába mindössze 22 573 forintért. November 6-9.



Ich bin ein Berliner, talán ez Kennedy leghíresebb mondata, melyet Nyugat-Berlinben a fal felhúzása után mondott. Itt, Kelet-Európában talán mindannyian kicsit berliniek vagyunk. Itt a lehetőség, hogy mi is megnézzük magunknak a közelmúlt európai történelmének talán legjelentősebbikét, a lerombolt berlini falat, illetve annak maradványait. Persze Berlint nem csak ezért kell látni. Ha Kijevről azt mondjuk, hogy a kelet kulturális fővárosa, akkor mit mondhatnánk mostani úti célunkról? Nem kevesebbet, mint azt, hogy egész Európáé.

Az utazást három napra terveztük, de messze nem biztos, hogy három nap tényleg elég is lesz. Hiszen már csak a Tiergartenre szükséges jó pár óra, de a brandenburgi kapu, a Reichstag,  az Alexanderplatz a hatalmas tv toronnyal, a Checkpoint Charlie, a Potsdamer Platz és még mennyi de mennyi dolog vár arra, hogy felfedezzük. Nyüzsgő éjszakai élete Terézvárost idézi, így hát nem véletlen, hogy a fővárosiak körében oly népszerű Szimpla Berlinben is megtalálható. A legelismertebb magyar írók is Berlinben élnek, hogy miért? Az utcákon járkálva is érezhető, mennyire hatalmába vette a kultúra a várost. Ennek lehetünk most részesei mi magunk is. Délutánonként pedig a legfinomabb északi söröket kóstolhatjuk  meg a helyi specialitásnak számító sült kolbászok társaságában. Érdemes 1-2 napra biciklit bérelni, talán ez a legegyszerűbb módja a város felfedezésének. Ha mégis inkább tömegközlekedést használnánk, akkor rengeteg s-bahn és u-bahn vonal segíti a dolgunkat.

Az árakkal kapcsolatban csak a szokásos dolgokat tudom elmondani: mihamarabb foglaltok, annál esélyesebb, hogy a fent meghirdetett összeg még érvényes lesz, azonban a fapados légitársaságok árképzési politikájának értelmében hamar változhatnak. Ezt a méltán népszerű (központi repülőtereket célzó) Easy Jet hozza el nekünk, mely a legnagyobb reptérre, a Schönefeldre száll le, ahonnan nagyon könnyen bejuthatunk a városba, szállás tekintetében pedig erősen ajánlott ugyanezen cég által üzemeltetett Easy Hotel, mely három éjszakára alig kér többet 100 eurónál, ami egy igazan versenyképes ár.

Amennyiben az utazáshoz inkább vonatot használnál, akkor a máv szolgáltatásait is igénybe veheted. Ha tudsz ülésben aludni, akkor akár két éjszaka szállást is megspórolhatsz (ha nem, akkor 12 nagyon idegesítő óra várhat Rád :) ), ára 58 euró és a központi pályaudvarra érkezik.

Mire vársz még? Ne maradj le az akciókról, kövess minket a Facebookon!

Jó utat kíván a Kicsi A Világ csapata!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése